KÖZLEMÉNY A 2019/2020. TANÉVI DIÁKOLIMPIA® VERSENYSOROZAT FÉLBESZAKADÁSÁRÓL

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnökségének 4/2020 (III.11.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján az MDSZ vezetése a Diákolimpia® 2019/2020. tanévi versenysorozatát – tekintettel a kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló 95/2020. (IV. 9.) Korm. rendeletben foglaltakra is – 2020. március 11. napjával befejezettnek nyilvánítja.

A döntés értelmében

  • a 2019/2020. tanévi Diákolimpia® keretében meghirdetett, a Magyar Diáksport Szövetség rendezésében megvalósított versenyek 2020. március 11. napjával lezárultak, ezt követően a versenyrendszer egyes szintjein (körzeti, megyei, valamint országos) verseny nem rendezhető;
  • a 2019/2020. tanévi Diákolimpia® keretében kizárólag a fenti határidőig elért eredmények érvényesek a versenyrendszer érintett szintjén, azok alapján a versenyrendszer magasabb (különösen az országos) szintjén további eredmények nem kerülnek megállapításra (diákolimpiai bajnok illetve további helyezettek hirdetésére nem kerül sor);
  • a 2019/2020. tanévi Diákolimpia® keretében kizárólag a fenti határidőig megrendezett országos döntőben elért eredmények tekintendők érvényesnek; a Magyar Diáksport Szövetség kizárólag ezen országos döntők eredménye alapján állít ki igazolást a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet szerint járó, a felsőoktatási felvételi eljárás során érvényesíthető többletpontok vonatkozásában;
  • további Diákolimpia® versenyek (különösen az országos döntők) nem kerülnek megrendezésre későbbi időpontban sem, azok nem kerülnek elhalasztásra a 2020/2021. tanévre;
  • a 2019/2020. tanévi Diákolimpia® Versenykiírás 2020. március 11. napjával hatályát veszti, az abban szereplő határidők és időpontok nem érvényesek.

Egyúttal az MDSZ haladéktalanul kezdeményezi az érintett országos sportági szakszövetségek, sportági szövetségek irányába, hogy az általuk rendezendő Diákolimpia® versenyek tekintetében is a fentiek szerint járjanak el.

Budapest, 2020. április 14.

 

dr. Erdős Dániel

ügyvezető igazgató

1-2 korcsoport fiúk:

1 Nagykáta A Váczi Mihály Általános Iskola
2 Szentendre A Dunakanyar Általános Iskola

1-2 korcsoport lányok:

1 Érdligeti Általános Iskola
2 Pécel Szent Erzsébet Katolikus Általános

3-4 korcsoport fiúk:

Telki Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanít
Aszódi Evangélikus Gimnázium, Általános  

3-4 korcsoport lányok:

Aszódi Evangélikus Gimnázium, Általános
Veresegyház Fabriczius József Általános  

5-6 korcsoport fiúk:

1 Szentendre Ferences Gimnázium
2 Budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium

Minden csapatnak sikeres szereplést kívánunk az országos döntőben!

3. korcsoport fiú amatőr

1

10

 

Persanyi Balint

HUN

0

Telki Pipacsvirág Magyar-Angol Két

7,0

26,0

28,0

2

11

 

Tar Vendel

HUN

0

Szentendre Izbégi Általános Iskola

6,0

28,0

23,0

 

3. korcsoport fiú versenyző

1

1

 

Szikszai Bertalan

HUN

2043

Budaörs Bleyer Jakab Német Nemzetis

4,0

6,0

10,0

2

2

 

Nagy Botond

HUN

1296

Érdi VörösmartyMihály Gimnázium

3,0

7,0

8,0

3

4

 

Benko Csanad Botond

HUN

1205

Nyáregyházi Nyáry Pál Általános Isk

1,5

8,5

5,5

 

  1. korcsoport lány amatőr

1

7

 

Toth-Gaspar Brigitta

HUN

0

Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium

5,5

15,5

22,5

2

6

 

Szedlak Kata

HUN

0

Diósdi Eötvös József Német Nemzetis

4,0

17,0

20,0

 

3. korcsoport lány versenyző

1

1

 

Kenyo Zsofia

HUN

1068

Nagykáta Váci Mihály Katolikus Álta

 

4. korcsoport fiú amatőr

1

3

 

Kerényi Márk Maxim

HUN

0

Pomázi Mátyás Király Általános Isko

6,0

23,5

23,0

2

8

 

Vida Áron Pál

HUN

0

Budaörsi 1. számú Általános Iskola

5,0

26,5

20,0

 

4. korcsoport fiú versenyző

1

1

 

Fule Simon

HUN

2268

Cegléd Szent Kereszt Katolikus Álta

4,5

10,5

13,0

 

2

 

Pervai Laszlo

HUN

1947

Gödöllő Premontrei Szent Norbert Gi

4,5

10,5

13,0

3

4

 

Barsi Botond

HUN

1795

Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér

2,5

12,5

10,5

 

4. korcsoport lány amatőr

1

1

 

Tóth Anna Krisztina

HUN

0

Veresegyház Fabriczius József Álta

 

4. korcsoport lány versenyző

1

 

Juhasz Anna

791563

HUN

1169

Telki Pipacsvirág Magyar-Angol Két

 

5. korcsoport fiú amatőr

1

2

 

Katona Benedek

HUN

0

Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium

1,0

2,0

3,0

2

1

 

Fehér Zénó Árpád

HUN

0

Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium

1,0

2,0

2,0

 

5. korcsoport fiú versenyző

1

2

 

Baski Barnabas

HUN

2072

Dabasi Táncsics MIhály Gimnázium

4,0

11,0

12,5

2

1

 

Virag Balint

HUN

2082

Vác Piarista Gimnázium és Kollégium

3,0

12,0

11,0

3

3

 

Gabula Adam

HUN

1730

Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázi

3,0

12,0

10,0

 

6. korcsoport fiú amatőr

1

2

 

Kiss Csongor

HUN

0

0

Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázi

2,0

1,0

5,0

2

1

 

Frey Bence

HUN

0

0

Budakeszi Nagy Sándor József Gimnáz

1,0

2,0

1,0

 

6. korcsoport fiú versenyző

1

1

FM

Kokeny Norbert Adrian

HUN

2300

Dunaharaszti Baktay Ervin Gimnázium

5,0

10,0

15,0

2

4

 

Juhasz Balazs

HUN

1611

Budakeszi Nagy Sándor József Gimnáz

3,5

11,5

12,5

3

2

 

Juhasz Adam

HUN

1878

Budakeszi Nagy Sándor József Gimnáz

3,0

12,0

8,0

 

6. korcsoport lány amatőr

1

1

 

Darabont Eszter

HUN

0

Gödöllői Református Líceum Gimnáziu

 

6. korcsoport lány versenyző

1

 

Kovacs Judit

769215

HUN

2023

Szentendre Ferenczes Gimnázium

 

Minden továbbjutónak sok sikert kívánunk az országos döntőben!

Eddigi nevezések:

I-II korcsoport:

V-VI. korcsoport

Tájékoztatjuk a nevezőket és kísérőket, hogy a verseny helyszínén 13.00 óráig BÜFÉ üzemel.

Tájékoztatjuk a nevezőket a csapat összeállításával kapcsolatban, hogy a sakkjáték versenyszabályzata 19.§. alapján:
Az erősorrend íven az alacsonyabb FIDE értékszámú versenyző csak akkor előzhet meg magasabb értékszámút, ha kettejük között az értékszám különbség a nem haladja meg a 150- et, Az értékszámmal nem rendelkező játékosokat („nulla értékszámosokat), az 1000 FIDE értékszám alatti versenyzők után sorolhatók be, a 150-es szabály mellőzésével.

Eddigi nevezések 2020.01.30:

I-II korcsoport:

III-IV. korcsoport:

V-VI. korcsoport

Tájékoztatjuk a nevezőket és kísérőket, hogy a verseny helyszínén 13.00 óráig BÜFÉ üzemel.

Tájékoztatjuk a nevezőket a csapat összeállításával kapcsolatban, hogy a sakkjáték versenyszabályzata 19.§. alapján:
Az erősorrend íven az alacsonyabb FIDE értékszámú versenyző csak akkor előzhet meg magasabb értékszámút, ha kettejük között az értékszám különbség a nem haladja meg a 150- et, Az értékszámmal nem rendelkező játékosokat („nulla értékszámosokat), az 1000 FIDE értékszám alatti versenyzők után sorolhatók be, a 150-es szabály mellőzésével.

1. korcsoport fiú

1. korcsoport lány

2. korcsoport fiú

2. korcsoport lány

Továbbjutók az országos döntőbe:
1. korcsoport fiú:

1 42   Varga Marcell Gábor HUN 0 Telki Pipacsvirág Magyar-Angol Két 6,0 32,0 23,5
2 30   Nagy Róbert HUN 0 Dunaharaszti II. Rákóczi ferenc Ált 6,0 28,5 21,0
3 31   Pénzes Balázs HUN 0 Alsónémedi Széchenyi István Általán 6,0 27,0 24,0

1. korcsoport lány:

1 6   Farkas Sára HUN 0 Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Ál 7,0 29,5 28,0
2 10   Kiss Inez HUN 0 Érdligeti Általános Iskola 6,0 29,5 23,0
3 1   Ács Nóra HUN 0 Farmos Matolcsy Miklós Általános Is 5,0 28,5 20,0

2. korcsoport fiú:

1 23   Nagy Levente HUN 0 Érdligeti Általános Iskola 6,0 32,0 27,0
2 10   Grossman Márk HUN 0 Szentendre Dunakanyar Általános Isk 6,0 32,0 23,0
3 6   Czibula István HUN 0 Ócsai Halászy Károly Általános Isko 6,0 31,0 26,0

2. korcsoport lány:

1 16   Szarvas Nóra Orsolya HUN 0 Nagykáta Váci Mihály Katolikus Álta 7,0 26,5 28,0
2 19   Tóth Lili HUN 0 Nagykáta Váci Mihály Katolikus Álta 6,0 29,0 24,0
3 2   Ádám Vivien HUN 0 Biatorbágy Ritsmann Pál Német Nemze 5,0 29,0 21,0

Gratulálunk a továbbjutóknak és kívánjuk, hogy sok sikerrel képviseljék megyénket az országos döntőn!

FIGYELEM! DIÁKOLIMPIA

  1. A verseny célja
  • Az utánpótlás nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítése.
    · A sakk sportág iskolai népszerűsítése.
    · Korcsoportonként és nemenként eldönteni a tanév országos diákolimpia döntőjén való részvételi lehetőség eldöntése
  1. A verseny rendezője: Pest Megyei Sakkszövetség 2120 Dunakeszi, Hunyadi u.26.
  2. A versenyek helyszíne, időpontja:

1-2. korcsoport egyéni:        2020. január 11 szombat 10.00
3-6. korcsoport egyéni:        2020. január 25. szombat 10.00
Csapat:                                    2020. február 1. szombat 10.00

Helyszín:     Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
                     2170 Aszód, Régész út 34.
                     web: www.egaaszod.hu

Országos döntők időpontja:

       amatőr 3-6 korcsoport:                                           2020. április 3-5.
       Csapatverseny:                                                         2020. április 9-11.

1-2 korcsoport, és 3-6 értékszámos:      2020. május 1-3             
Helyszín még nem ismert, miután információval rendelkezünk róla honlapunkon közzétesszük!

Bővebben: 2019/2020. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA PEST MEGYEI DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

FIGYELEM! 

A DIÁKOLIMPIA DÖNTŐJÉN CSAK AZ VEHET RÉSZT, AKI REGISZTRÁL A MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG NEVEZÉSI RENDSZERÉBEN. HELYSZÍNI NEVEZÉSRE NINCS LEHETŐSÉG!

Eddigi nevezések:

1.korcsoport:      lány        fiú

2.korcsoport:      lány        fiú

3.kcs. amatőr:    lány        fiú

3.kcs versenyző:              fiú

4.kcs amatőr:                  fiú

4.kcs versenyző:              fiú

5.kcs amatőr:                  fiú

5.kcs versenyző:              fiú

6.kcs amatőr:      lány

6.kcs. versenyző  lány      fiú

DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

  1. A verseny célja
  • Az utánpótlás nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítése.
    · A sakk sportág iskolai népszerűsítése.
    · Korcsoportonként és nemenként eldönteni a tanév országos diákolimpia döntőjén való részvételi lehetőség eldöntése
  1. A verseny rendezője: Pest Megyei Sakkszövetség 2120 Dunakeszi, Hunyadi u.26.
  2. A versenyek helyszíne, időpontja:

1-2. korcsoport egyéni:        2020. január 11 szombat 10.00
3-6. korcsoport egyéni:        2020. január 25. szombat 10.00
Csapat:                                    2020. február 1. szombat 10.00

Helyszín:     Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
                     2170 Aszód, Régész út 34.
                     web: www.egaaszod.hu

Országos döntők időpontja:

       amatőr 3-6 korcsoport:                                           2020. április 3-5.
       Csapatverseny:                                                         2020. április 9-11.

1-2 korcsoport, és 3-6 értékszámos:      2020. május 1-3             
Helyszín még nem ismert, miután információval rendelkezünk róla honlapunkon közzétesszük!

Bővebben: DIÁKOLIMPIA PEST MEGYEI DÖNTŐ